Kosár

VESPASIANUS, TÖMÖRKÉNY ISTVÁN, LOSONCZY GÉZA

2018. 12. 21 00:01:00..Virág-Halvax Eszter

Virág-Halvax Eszter összeállítása

December 21., Tamás napja

Naptár Vespasianust 69-ben ezen a napon ismerték el Róma kilencedik császárának. A polgárháború befejezését Vespasianus nagy jótéteményének tartották, és ennek tiszteletére a Temlum pacist építették. Pénzverésével a béke visszaállítását hangsúlyozta, minden lehetőséget meg kellett ragadnia a közvélemény támogatása érdekében. Suetonius erős, tagbaszakadt férfinak írja le Vespasianust, akinek mindig furcsa, feszült kifejezés volt az arcán. Kitűnő egészségét havi egynapos koplalással őrizte meg. Barátai faragatlan humorát fárasztónak tartották, amelynek középpontjában az a kissé zsugori eljárás állt, ahogyan a pénzt teremtette elő az állam számára.

Titus szót emelt például az ellen az adó ellen, amit apja a városi nyilvános vizeldékre kivetett. Vespasianus feleletül átnyújtott neki egy pénzdarabot ami ebből az adóból származott, s azt kérdezte: „van szaga?” amikor Titus elismerte, hogy nincs, az apja folytatta: „Pedig a vizeletből származik.” A beszámolók szerint halálos ágyán is tréfálkozott, azt mondta: „Ó, jaj, azt hiszem, isten lesz belőlem!”

Tömörkény István magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató 1866-ban ezen a napon született. Tömörkény mélyen ismerte az alföldi, a csongrádi embereket, írói munkásságát radikális és következetes ideológiamentesség jellemezte, az irodalomban a naturalizmus eszközeivel dolgozott, az általa kiválasztott világ embereit életmódjuk, gondolkodásuk, nyelvük egységében ábrázolta, kis történetek, esetrajzok, alkalmi észleletek végtelen sorában. Tömörkény ugyanezt tette a muzeológia eszközeivel is, felgyűjtötte annak a rétegnek a néprajzi értékeit, amelynek életéből szükségszerűen hiányzott az egyéni távlatosság, de nem hiányoztak az erkölcsi értékek. Tömörkény üdvözölte a modernitást, ugyanettől az erkölcsi értékek sérülését féltette joggal. Nem volt öncélú az irodalmi munkássága és néprajzi gyűjtése, a korabeli Szeged lényegét ragadta meg, megmutatta azokat az embereket, akinek hátán épült a palotás Szeged. Sokat idézték, adták ki újra és újra műveit, de megérteni kevesen értették meg, a kortárs irodalomkritika csak fanyalgott, a mértékadó sajtó elsősorban humoros írásokat várt tőle, az akadémiai kritika felrótta részletrajzainak „terjengősségét” és túlzott néprajziasságát. 1917 áprilisában néhány napi betegeskedés után halt meg, másnap már megjelent Móra nekrológja a Szegedi Naplóban, amelyben többek közt ez olvasható: ”Sejtelme se volt róla, hogy Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található…”

Losonczy Géza újságíró, Nagy Imre kormányának államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja ezen a napon halt meg.  Az egyetemet Debrecenben végezte és már ekkor részt vett a munkásmozgalomban. 1935-től egy évig a „Tovább” című lapot szerkesztette, 1940-ben pedig a Népszava újságírója lett. Az ezt megelőző évben belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1941-ben egy időre letartóztatták. 1945-ben előbb a Szabad Nép belpolitikai rovatát vezette, majd Révai József népművelési miniszter államtitkára lett 1949-51 között. 1951-ben koncepciós perben őt is elítélték, ismét börtönbe került. 1954-ben szabadult (ekkor Nagy Imre volt a miniszterelnök). Később a Magyar Nemzet munkatársa lett és tagja a miniszterelnökségtől első ízben megfosztott Nagy Imre körének. A Petőfi Kör szervezője volt. 1956. október 23-án a tüntetőkhöz csatlakozott. Donáth Ferenccel együtt ő volt, aki a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének október 26-ai ülésén beterjesztette azt a platformjavaslatot, amely szerint a párt elutasította volna, hogy ellenforradalomként értékelje az eseményeket és ehelyett „demokratikus tömegmozgalomnak” ismerte volna el.  Október 30-án Nagy Imre ugyanabban a beszédében nevezte ki Losonczy Gézát kormánya államminiszterének, amelyben bejelentette az egypártrendszer megszüntetését. Az eseményeket ekkor már forradalomnak értékelte. November 4-én, amikor elindult a szovjet hadsereg támadása, feleségével, Haraszti Máriával és lányával Jugoszlávia követségére menekült, de a követség nem jelentett számukra menedéket: Romániába vitték őket. 1957 áprilisában visszaszállították őket Budapestre, ahol Losonczy Géza a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett volna, de a börtönben, miután éhségsztrájkba kezdett, máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni! - BEJELENTKEZÉS
Impresszum
© Magyar-műhely.hu minden jog fenntartva