HUSZKA JENŐ, FERENCZY NOÉMI, ÁBRÁNYI KORNÉL

Virág-Halvax Eszter összeállítása

December 20., Teofil napja

1902-ben ezen a napon volt Huszka Jenő „Bob herceg” című operettjének a bemutatója. Huszkát törvényszéki bíró apja tanította először hegedülni, akinek három gyermeke közül Jenő volt a legidősebb. Édesapja otthon gyakran zenélt, többnyire fuvolán játszott. Jenő további hegedűtanulmányait a szegedi Városi Zenedében folytatta, ahol hamar kitűnt tehetségével. Huszka Jenő önszorgalomból zongorázni is megtanult, bár erre szülei nem ösztönözték. Diákkorában két színpadi művet írt, az egyik a “Párbajhősök”, amit színházban soha nem mutattak be, de családi körben sikert aratott. A következő műve, a “Levél” című vígjáték, egy szerelmi történet. Merész ötlettel elküldte postán Paulay Edéhez a Nemzeti Színházba, aki rövidesen megküldte elutasító levelét. Huszka Jenő Paulay levele alapján alaposan elemezte művét, és feljegyezte, miben talált hibát. Paulay fel sem tételezte, hogy egy kamasz diák első szárnypróbálgatását olvashatja. Érettségi után, 1893-ban Pestre ment joghallgatónak, de közben beiratkozott a Zeneakadémiára is, ahol Hubay Jenő és Koessler János tanítványa lett. Ebben az időben koncertszervezéssel is foglalkozott, egyik koncertjén lépett először nyilvánosság elé az akkor 18 éves Dohnányi Ernő.

1896-ban végzett mind jogi, mind zenei tanulmányaival. Bár kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium díjtalan fogalmazógyakornokának, ő egy év fizetetlen szabadságot kért, hogy Párizsba utazhasson. A Lamoreux-zenekarban első hegedűseként működött, londoni vendégszereplésükön is velük volt. 1897-ben hazatért, és munkába állt a minisztériumban. Ott ismerkedett meg Martos Ferenccel, aki később a librettistája lett. 1898-ban volt első színpadi művének premierje, a Tilos a bemenet! című zenés bohózat, amelynek szövegét Mérei Adolf írta. Megismerkedett az akkor még ismeretlen Fedák Sárival, és számára írta következő darabját. Az 1902. december 20-án bemutatott Bob herceg hatalmas siker lett, ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is műsorra tűztek.

1957-ben ezen a napon hunyt el Ferenczy Noémi, gobelinművész, festőművész, a legkiemelkedőbb magyar gobelinművészek egyike. Kőrösi-Krizsán Sándor felesége. Apja Ferenczy Károly festőművész, anyja Fialka Olga festőművésznő. A művészettel – mint mindegyik testvére – apja műtermében kezdett ismerkedni. Sokszor megfordult a nagybányai művésztelepen. 1911-ben Párizsba ment, ahol kitanulta a falikárpitszövést, a Manufacture des Gobelins-ben. 1926-tól a KUT tagja volt. 1932-ig élete nagy részét Nagyváradon és Brassóban töltötte, majd 1932-től Budapesten élt. 1945-től egészen a haláláig a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. Ferenczy Noémi a kárpitművészet megújítója volt. Az általános gyakorlattal ellentétben  nemcsak tervezte az alkotásait, hanem saját maga készítette őket.

A kartonra tervezete a festményeit, amelyeket maga szőtt meg növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból. Kárpitjai igen erősen dekoratív hatásúak, síkszerűek, újító volt ilyen téren is. A kárpitművészetben addig alkalmazott stílusok inkább idillikus tájképfestészetre hasonlítottak. Az ő képein egyformán fontos volt a figura és a természet. Gobelinjeinek lírai színvilága is egyedi. Színei a kezdeti erős színekből, egyre inkább átmentek a pasztell felé. Ferenczy Noémi a gobelinművészetet a monumentális művészet rangjára emelte.

1903-ban ezen a napon hunyt el  Ábrányi Kornél, zeneszerző, zongoraművész, zenei szakíró. Szabolcs vármegyei nemesi családból származott. Családja Ördög-Ábrány Szabolcs megyei községben volt régi birtokos, a család igazi neve “Eördögh” volt. Apja, Ábrányi Alajos 1843-ban a régi családi név helyett felvette a családi birtok nevét. Otthonukban a reformkori szellemi élet egyik központja működött. Házukban megismerte a később a “szabadságharc hegedűsének” is nevezett Rózsavölgyi Márkot, valamint a verbunkos zene képviselőiként híressé vált Lavotta Jánost és Bihari Jánost. Vendégeik között ott volt Boka Károly is. 1834-ben Nagyváradon megismerkedett Erkel Ferenccel, az ő hatására választotta a zenei pályát. Első szerzeménye 1841-ben jelent meg Magyar Ábránd címmel, s a következő évben zongoristaként is debütált Nagyváradon. 1843-ban külföldre ment, hogy nyugat-európai zenészektől tanuljon. Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, akinek egyik legodaadóbb híve és barátja lett. Párizsban Chopintől és Kalkbrennertől vett zongoraórákat. Rövid londoni, majd magyarországi tartózkodás után Bécsbe került, ahol Joseph Fischhof tanítványa lett. Első pesti koncertjét 1847-ben adta, amikor végleg hazatért tanulmányútjáról. A szabadságharcban állami hivatalnok és kormánybiztosi titkár volt, illeteve önkéntesként és nemzetőrként is szolgált. Az ezt követő önkényuralmi években Pesten élt. 1860-ban megalapította az első magyar zenei szakfolyóiratot, a Zenészeti Lapokat, amelynek 1876-ig főszerkesztője volt. 1863-ban szintén ő volt az egyik alapítója a Zenészsegély Egyletnek, majd 1865-ben az ő indítványára jött létre az Országos Magyar Dalárdaegyesület, amelynek 1888-ig vezértitkára volt. 1875-től jelentős szerepet játszott a Zeneakadémia felállításának előkészületeiben, majd 1883-ig titkárként, 1888-ig pedig tanárként dolgozott az intézményben. Zeneszerzést, zeneelméletet, zenetörténetet és zeneesztétikát tanított. Utóbbi témában 1877-ben tankönyve jelent meg, amely első jelentős ilyen témájú zeneirodalmi kiadvány volt Magyarországon.

Cimkék

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása